Lovaglásra, kerékpár-, ill. járműközlekedésre használható út kijelölése

2021-04-22 16:03:30


Állami, illetve helyi önkormányzati tulajdonú erdőben, valamint a magántulajdonú erdők esetében az erdészeti feltáró hálózat részein (erdészeti magánút, híd, épített közelítő nyom, közelítő nyom) csak jogszabályban meghatározott kivételes esetekben korlátozható a lovaglás és a kerékpározás.

Abban az esetben lehet a megjelölt turistaúton kerékpározni és lovagolni, a megjelölt kerékpáros úton lovagolni, ha az együttes használat lehetősége jelzéssel az adott turistaúton vagy kerékpáros úton megjelölésre került. Az együttes használat a látogatók életét és testi épségét nem veszélyezteti. Lovagló- és kerékpárút kijelölésé során javasolt törekedni a regionálisan is összefüggő erdei lovagló és kerékpáros útvonalhálózat kialakítására.

Kiépített parkerdei utat lovaglás céljára kizárólag az erre a célra kijelölt szakaszon lehet igénybe venni.

Az erdőben látogatás céljából járművel közlekedni csak a közforgalom számára megnyitott erdészeti magánúton, a járműközlekedésre kijelölt erdei úton, valamint az erdőgazdálkodó beleegyezésével az erdészeti feltáróhálózat részét képező egyéb erdei úton szabad.

Erdőben erdészeti feltáróhálózat részét képező utat járműközlekedésre az erdőgazdálkodó javaslata alapján vagy harmadik fél kezdeményezése esetén az erdőgazdálkodó egyetértésével az erdészeti hatóság jelöl ki. Az eljáráshoz igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

A kijelöléskor figyelemmel kell lenni az erdő-igénybevétel szabályaira is. Az erdészeti hatóság a kijelölést az út műszaki tulajdonságaihoz igazodva egyes járműfajtákra korlátozhatja.